Google Search

Friday, 20 November 2009

Rádiók vannak és lesznek

Még frissen él a váltás mindenkiben a két nagy országos frekvencia esetében, mikor is 19-én átvette a két új rádió a Sláger és a Danubius frekvenciáját.

Azóta a két új rádióról (Klasszik, NEO) sok mindent hallhattunk. A reggeli műsorok és úgy maga a minőség elég szubjektív megítélés szempontjából, így ezt döntse el mindenki maga.
Sokkal fontosabb, hogy a két régi nagy, hogyan próbálja túlélni a változást.

Szinte nem volt olyan nap, hogy a Sláger rádiót ne hozták volna összefüggésbe valamelyik rádióval, miszerint az ő helyén kívánja folytatni a működését egy felvásárlás után. Most már, mivel lassan elfogynak a jelöltek már csak részleges műsoridő nyújtásáról van szó, illetve közös együttműködésről. Mint ha tényleg az utolsó percben kezdtek volna el kapkodni és tényleg semmilyen vészforgatókönyv nem létezett volna a lehetséges negatív döntésre. E mellett próbálják kihúzni az átállás és szerződés aláírási űrt a webrádiózással. Az biztos, hogy rengeteg reklámbevételtől és hallgatótól estek, esnek el.
A médiaügynökségek és ügyfelek riadóláncban mondták le és rendelték át a Novemberi és Decemberi büdzséjüket, illetve nagyon sok hallgató lustaságból, vagy csak természetes lemorzsolódásból nem fogja új frekvenciára követni a kedvenceit. Minél hosszabb az idő mielőtt újra megszólalnának az éterben, annál többen vesztik el az érdeklődésüket és csökken a média általi gerjesztett feszültség, így az emberek tudatában is, hogy felmenjenek a www.sláger.hu-ra tájékozódni a legfrissebb fejleményekről.

A Danubius rádió más utat választott. Mondhatni esetükben nem is frekvencia változás történt egy tender során, hanem kényszerített felvásárlás. A rádió jelentős állományát átvették, felvették az új adóhoz és kicsit módosítgatva, csiszolva a dolgokon folyik tovább a munka.
Persze a Danubius cég ettől még nem lesz boldogabb a döntéstől, talán pont ezért próbálják legalább a márka értékét, bejáratottságát és ismertségét kihasználni illetve életben tartani, még ha más útra is kell vinniük a vállalkozást.
Szóba került már tanácsadó cégként való üzemeltetés, és a manapság oly népszerű Sales House szolgáltatás is.

Mi minden esetre figyelhetjük a showt mely a pénzről, a hatalomról és talán minimálisan a hallgatókról szól. Bár lassan ez utóbbi kerül leginkább a háttérbe.