Számomra már az felfoghatatlan, hogy Magyaroszágon miért nem lehet követni a nemzetközi filmes számozást, azaz a sorozat / epizód számozást. Így lehetne követni a kedvenc sorozatunkat és látszana, ha ismétlés, netán új részek következnek. Nem mellesleg az internetes társadalom, csak egy-egy részt pótolna be a letöltési lehetőségekről és nem egész évadokra mellőzné a tvt.
A Tv2 úgy látszik házon belül is beleesett ebbe a hibába. December elején hagyta abba a House- és Született Feleségeket, a TV2 legnépszerűbb sorozatait, amikor a legizgalmasabb részek jöttek, az évadzáró epizódok.
Tudtuk, hogy nagyjából három hónapot kell várnunk a folytatásra, közben megmagyarázhatatlan módon kerültek be ismétlések amolyan hiánypótlóként.
De most megérkezett a jó hír: már csak alig több mint két hét, és láthatjuk az évadok utolsó részeit.
Március 3-án a Született Feleségekből megy le az 5 évad 23 rész, a Doktor House-ból pedig az 5 évad záró része. További jó hír, hogy a TV2 nem tart szünetet, és a következő szerdán (Március 10-én) indul a House hatodik évada, míg a Született Feleségek újabb mesterkedését március 17-étől nézhetjük meg.
Ezen kívül, egy másik igen jó helyet talált sikersorozat az NCIS is kap egy testvért, jön az NCIS: Los Angeles, továbbá lesz Shark második évad is, ha még emlékszik valaki az első évad ügyészből lett vérmes védőjére, folytatódik a Hősök immáron harmadik sorozatával, és Monk a nyolcadik évaddal is.
Fájó pontként a Fringie (A rejtély) című sorozatról semmi hír, pedig azt is eléggé félbehagyták.